Tavaly augusztusban Bia felvetette egy régóta dédelgetett álmát: az I. Remote Assistant Partnernap ötletét. Ráadásul nem akármilyen formában, hanem az Adománytaxi Alapítvánnyal együttműködve, egy adományút keretében. Először bele se gondoltam, mit jelent ez, vagy hogy milyen változásokat fog hozni az életembe. Természetesen jelentkeztem, mivel 1001%-ban megbízom Biában, és minden céges kezdeményezést teljes vállszélességgel támogatok, fel sem merült bennem, hogy ne lennék ott. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy ténylegesen mit is fogok átélni valójában.
A kitűzött dátum 2025.10.11., szombat lett, a helyszín a Csongrád-Csanád megyei Baks. Még a helyszín miatt sem kezdtem el azon gondolkodni, hová is megyünk, sőt még amiatt sem, hogy az Adománytaxi Alapítvány szervezésében valósul meg. Sokat hallottam róluk, de addig, amíg át nem éled, hogy mit is teremtenek ők, addig nem ismered igazán a munkásságukat.
Közeledett az esemény napja, és egyre elkeseredettebbek lettünk, mert a rohanó világ, a mindennapi megélhetés biztosításának kihívásai és a betegségek miatt végül nagyon kevesen maradtunk, akik részt tudtak venni az első Partnernapunkon. Így a tervezett nagyszabású találkozóból végül egy bensőséges, szűkkörű csapatépítő lett.
Indulás előtt anyukámmal beszélgettem, és nagyon érdekes dolgot mondott nekem: hogy ahová megyünk, azt sok ember nem akarja látni, nem akar a részese lenni. Elgondolkodtam: mi is fog ránk várni másnap?, és innentől kezdődött számomra az igazi érzelmi hullámvasút.
Kora reggel az Adománytaxi raktárában bepakoltuk az adományokat az autóba. Itt volt alkalmam személyesen is találkozni Horn Tamással, a Taxi alapítójával – egy fantasztikus emberrel, akinek az elhivatottsága és az alapítvánnyal közösen végzett munkája példaértékű. Együtt utaztunk, végig velünk tartott a nap során, és már az első percektől érezhető volt az a szenvedély és hitelesség, amellyel ezt az ügyet képviseli. Mi külön autóba szálltunk, egy sötétített ablakos Merci buszba – hát nagyon menő volt. Ráadásul a sofőrünk laza és gyors vezetési stílusával szinte repültünk. Ilonkát felvettük Kecskemét mellett, és robogtunk tovább.
Egy pár szó Baksról: a településen számottevő roma közösség él, a térségre jellemző az alacsony foglalkoztatottság és a korlátozott munkalehetőség. Ebből adódóan sok hátrányos helyzetű család él mélyszegénységben.
Megérkeztünk, gyönyörű időnk volt, hétágra sütött a nap. Gyorsan kipakoltunk, berendeztük az adománypiac helyszínét, és vártuk a nyitást.
Közben megismerkedtünk a Fényhozók Alapítvány megálmodóival, Rostás Arankával és Búza Károllyal. Mindkettőjük személyisége már első pillantásra lenyűgözött minket.
A piac nagyon jól sikerült, sőt olyannyira jól, hogy Miri egyik önkéntes anyuka kabátját is „megvásárolták”. Sok-sok mosolygásban és nevetésben volt részünk. Mindenki nagyon kulturáltan és illedelmesen viselkedett. Annyira jó volt örömet okozni felnőttnek és gyereknek egyaránt.
Az itt felhalmozott bevételt szintén a település rászoruló családjainak ajánlottuk fel.
A megmaradt adományt letettük a helyi Vöröskereszt raktárába, és rohantunk ebédelni.
Vendéglátónk, Ari cigánylecsóval várt minket – más néven húsos lecsóval. Nagyon – nagyon finom volt. Ezután következett életem egyik legmeghatározóbb 2 – 3 órája. Ültünk az asztal mellett, és elkezdtünk beszélgetni, hogy megismerjük őket. Az indítás nagyon intenzívre sikerült, főleg ebéd után:
Ari: én egy volt cigány prostituált vagyok.
Karcsi: drogos és börtönviselt cigány.
Először fel sem fogtam, mit hallok, csak néztem ki a fejemből. Aztán:
Ari: így várnátok, hogy indítsuk a sztereotíp bemutatkozást?
Még mindig csak néztem, nem értettem, mi történik. Aztán egyszer csak leesett, hogy amit az előbb hallottam, abból egy szó sem igaz. Szégyelltem magam, mert elhittem, azzal a “lenéző, de pozitív” hozzáállással, hogy mindenki megváltozhat és a tisztalap mindenkinek jár.
Ari egy diplomás hölgy, akinek a hangja és a kiejtése gyönyörű. Karesz, aki szintén tanult ember, ráadásul egyetemi előadó, és akinek szívügye a függő fiatalok segítése.
Egy pár részletet fogok csak kiragadni az ott töltött időből, mert hosszú-hosszú sorokat tudnék írni erről – és akkor senki nem lenne, aki végig olvasná. 😀
Pici házakat képzeljetek el, vakolat, néha ajtó és ablak nélkül. A kertben gyűjtik, amit télen el lehet égetni. Kerítés sokszor nincs, több ház az összedőlés szélén áll. Sokan börtönben vannak, sokan feladják. Az elkeseredés sok rosszhoz vezet. De itt a közösség nagyon erős, segítik egymást, jóban rosszban kitartanak – és ez számomra példaértékű.
Két családot látogattunk meg, vittünk személyes adományt, főleg élelmiszert, mert nem ruha- és tárgyszegénység uralkodik, hanem étel-, áram- és vízhiány. Mindenki nagyon kedves volt. A gyerekek tele energiával és mosollyal, a Merci buszt teljesen birtokba vették, amíg mi felnőttek beszélgettünk.
Hazafelé Ilonkával beszélgettem. Elmondtam neki az indulás előtti félelmeimet, hogy mennyire másra számítottam, és milyen pozitív meglepetésben volt részem. Hogy mennyire fel vagyok töltődve energiával. Ő is ugyanígy érzett, és csak mosolyogtunk.
Miután mind elköszöntünk a saját autóm magányában zenét hallgatva tartottam hazafelé, könnyeztem, egyszer mosolyogva, hogy mennyire csodálatos személyeket ismertem meg aznap és egyszer bánatomban, hogy hogyan élhetnek így emberek.
Nem azt éreztem, hogy úristen elment a kedvem mindentől, hanem hálát adtam a saját életemért, ezen felül pedig tenni akarás volt és van bennem. Ha sokat nem is, de amit lehet segíteni szeretnék ezeknek az emberknek és ami biztos, hogy a gyerekeimnek is szeretném megmutatni az érem másik oldalát, hogy kialakuljon bennük egy tisztelet és hála, azért ami megadatott nekik általunk.
Hazaérve üzenetben köszönetet mondtam Biának, hogy részese lehettem ennek a csodálatos társadalmi utazásnak.
Ha szeretnéd te is megtapasztalni, milyen, amikor egy megbízható, felkészült távasszisztens csapat támogatja a vállalkozásod mindennapi működését, ismerd meg a sokoldalú háttériroda szolgáltatásainkat. Segítünk rendszert vinni a back office feladatokba, hogy te a valóban fontos dolgokra koncentrálhass.